lépésről lépésre. mondják akkor, amikor valami újba fogunk. 2013 decemberében én is újba vágtam a fejszémet: elkezdtem ékszereket készíteni. a leges-leges-legelső “készítményemet” egy videó ihlette. egy videó, amely lépésről lépésre megmutatja, hogyan készítsünk shamballa karkötőt.
a szimpatikus ékszerkészítő hölgy gyakorlott mozdulatai irigylésre méltóak, és rendkívül könnyűnek tűnnek. ( ha megcsinálsz kb. 25-30 karkötőt, te is ilyen könnyeddé válsz majd. 😉 )
belevágtam. madzag, kövek, olló, cellux. minden készen állt az alkotáshoz.
kezdődhetett a “hajtogatás.” most akkor felül-felül-alul, majd alul-alul-felül, vagy fordítva, vagy éppen nem jó?! nem jó. visszabont, újra kezd. sokszor. ötször- hétszer. “én bizony kivágom!” felkiáltással eldobtam madzagot, ott hagytam az asztalt, és nem foglalkoztam vele… amíg, mint a prédáját leső vadállat, azért vissza-visszatértem. ismét. majd ismét. végül nekiveselkedtem. újra.
és egyre pofásabb formát öltött a karkötő. és jöttek a shamballa golyók. nem fér át a madzagon… jöjjön egy kis tűz. ááá. büdös lett tőle, eredmény semmi… majd a mindenre jó “nyálazás” (szájba bekap madzag vége). ez sem működött. de valahogy ráimádkoztam az első golyót. aztán a másodikat. “örömbódottá!” 😀
már egyre jobban hasonlított a videón látott karkötőhöz. jöhetett a harmadik golyó. (áldottam az eszem, hogy először csak hárommal próbálkoztam…)
és összeköt. eldolgoz. örömtánc. fotó.
nem is volt olyan nehéz, ugye?????
hát. hm. igen. így visszagondolva… mindenesetre gondoskodott ez a pár óra a vérnyomásom felnyomásáról. 😀
puszi: RituS
